A hatgyermekes anya dializált betegként adott életet nemrég született ikreinek

Hatgyermekes anyának lenni különleges dolog? Az én helyzetemben talán a szokásosnál is különlegesebb. A nevem Melinda, és dializált betegként hoztam világra az ikreimet.

2010-ben már négy gyermekem volt, és a negyedik terhességem óta magas vérnyomásban szenvedtem. A vizsgálat vesezsugorodást állapított meg, dialízisre szorultam.

2012 óta heti három alkalommal részesülök dialíziskezelésben. Két év alatt két sikertelen terhességem volt, de úgy éreztem, nem szabad feladnom, lehet még egy gyermekem. 2015-ben aztán várandós lettem – méghozzá ikrekkel!

A terhességem alatt végig heti hat alkalommal kaptam dialíziskezelést. Azt mondták, hogy ez igencsak ritka dolog, a kezelőorvosom számára pedig igazi kihívást jelentett, mert szakmai pályafutása során ez volt az első sikeresen kihordott terhesség. Éreztem, hogy egész idő alatt szorosan együttműködik a szülészet felelős orvosaival és nővéreivel. Az egész csapat végig magabiztos, odaadó munkát végzett, ami sokat segített nekem ebben a nem egyszerű időszakban.

Végül két egészséges, gyönyörű babának adtam életet, egy fiúnak és egy lánynak. Bár koraszülés volt, már mindketten teljesen jól vannak. E páratlan élmény után szívet melengető érzés, hogy az orvosi személyzet továbbra is élénken érdeklődik családunk sorsa iránt. Ez még boldogabbá tesz egy olyan anyát, akinek hat csodálatos gyermeke van.