Harminc év dialízis – továbbra is életörömmel telve

Egy sikertelen transzplantáció igazi fordulópontot jelentett az életemben. Wojciech Rosanowski vagyok, és úgy döntöttem, teljes értékű életet fogok élni.

1985 óta részesülök dialíziskezelésben. Akkoriban ez az eljárás Lengyelországban még nem volt olyan széles körben elérhető, mint manapság, így súlyos állapotom ellenére nehezen jutottam hozzá, mert csak néhány kórházban volt korlátozott számú hely. Végül fiatal koromra és 2 éves fiamra való tekintettel részesülhettem a kezelésben.

Természetesen gyökeresen megváltozott az életem, minden a dialízis körül forgott, ami akár 12 órát is elvett a napomból. Családomra és barátaimra azonban az első pillanattól kezdve számíthattam, ami nagyon megkönnyítette a visszazökkenést a normál életbe, bár a rossz állapotom olykor rányomta bélyegét a családon belüli kapcsolatokra.

Egyévnyi kezelés után lehetőséget kaptam a transzplantációra, ám az sajnos sikertelen lett. Mégis fordulópontot jelentett az életemben – úgy döntöttem, alaposan utánanézek ennek a betegségnek, és betartom a kezelőorvosom javaslatait.

Minden korlátozás ellenére elhatároztam, hogy teljes értékű életet fogok élni, és visszatérek a munkahelyemre. A dialíziseljárás folyamatos fejlődése és új dialízisközpontok nyitása sokat javítottak az életemen.

Immár 30 éve, hogy a betegség és a dialíziskezelés megváltoztatta az életemet. De továbbra is kész vagyok küzdeni. Újabb és újabb célokat tűzök ki, és erős a vágyam, hogy teljes életet éljek. Aktív életet korlátok nélkül, de száz százalékig elkötelezett orvosok és nővérek velem együtt küzdő csapatával.